Naponta találkozom kéregetőkkel. Ahogy Te is. Nincs olyan utcasarok Budapesten, ahol ne köszönnének rám. (Mert a kéregetők köszönnek!)
Az az intézményesített forma, amikor valaki a hajléktalanok újságját árulja. A kulturálatlanabb változat, amikor részegen rád förmednek, hogy adjál pénzt, ha meg nem adsz, elküldenek anyádba.
A rászorulók egyébként nem koldulnak. Az újságot kínálókat eleve nem tartom koldusnak, ők legalább tesznek valamit azért, hogy néhány forinthoz jussanak.
De százezrek élnek mélyszegénységben, akiknek a hónap utolsó hetében kajára sem futja.
Sokan vannak, akik a számláikat befizetik, aztán ördög tudja, milyen ügyeskedéssel próbálják kihúzni … nem is tudom, meddig. Hiszen sokaknak vagy egyáltalán nincs bevételük, vagy maximum néhány 10 ezer forintból tengődnek.
A vagyonosodás legtetejéről a gazdagok bár látják, hogy mi a helyzet, de az arany nyakláncosok szolidaritása nem működik. Persze amikor a tévében lepereg egy-egy drámai riport, nyílik a pénztárca, de kimutatások szerint a legtöbbet a szegények adják.
Egy-egy riport ideig-óráig segít néhány emberen, de nincs annyi műsoridő, hogy a szegénysereg nyomoráról beszámoljanak. Amúgy nem is akarnak. A ker. tévéknél, gondolom, kvóta van rá, hogy havi hány perc segítőset, könnycsepp morzsolósat kell gyártani.
Az Isten pénze nem lenne elég, ha minden útkereszteződésben egy százast vagy kétszázast a kéregető markába nyomnánk. Vagyis? Vagyis nincs megoldás. Szolidaritásból nem fog jól lakni az a sok százezer szerencsétlen.