Napi hihetetlen

Napi hihetetlen

Csak azért is Fradi! Vagy mégsem?

Új busz már van – és akkor mi van?

2017. augusztus 17. - csabafej

Új autóbuszt kapott a Fradi, amelyet a stadion előtt olyan parádéval ünnepltek, mintha legalábbis BL-győzelem után guruló járgányt vettek volna birtokba a focisták.

Ott volt mindenki a Groupama Arénánál, aki élt és mozgott. Klubelnök, labdarúgó vezérigazgató, persze a komplett csapat, edzőstül. A sajtó jelenlétében gyorsan be is lakták a buszt, megtudtuk, ezután még a lábakat is jobban ki tudják nyújtani a fiúk, ezen nem múlhat a siker.

Megy a csapatnak. Illetve nem megy, hanem a busszal megy majd a gárda.

A csapatnak második éve nem megy. Mármint a hazai bajnokságban. Mert a nemzetközi kupákban nagyon régóta nem megy, az csak szenvedés, csupa vér és verejték.

Thomas Doll edzőt persze nem fenyegeti veszély. Most is abból él, hogy két éve a Fradi nem is utca-, hanem sugárútnyi hosszal nyerte meg a bajnokságot.

Az előző szezon már kudarc volt, a dobogó is ugrott, igaz, legalább a nem sokat érő magyar kupát megnyerték. A mostani pontvadászatban is szenvednek a zöld sasok, akik mostanában még legyek után is szívesen kapdosnának, de legyek sincsenek.

Orosz Pál, 2015. novemberében a beszélgetésünkkor visszafogottan optimista volt. A labdarúgó zrt. vezérigazgatója azt mondta, hogy a Bajnokok Ligája csoportkör nem reális célkitűzés, legfeljebb az európai második kupa jöhetne szóba. De nem jött, nem jön.

A Fradinak már nyár közepén véget ér a szezon, amikor kizuhan a nemzetközi porondról. Na jó, aztán kedődik a hazai bajnokság, de az senkit nem érdekel, azt sehol nem jegyzik. Így volt ez ebben az évben is. Lehet újabb egy évig ábrándozni.

Orosz Pál azt is mondta: „Thomas Doll profi, mi meg próbálunk azok lenni”. Hát így megy ez itthon. Szerencsére van új busz. Az tényleg csodaszép.

A bejegyzés trackback címe:

https://napihihetetlen.blog.hu/api/trackback/id/tr3912757480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frenk12 2017.08.18. 10:52:34

Érdekelnek otthoni munkák, pénzkeresési lehetőség? (Nincs MLM, piramis, egyéb visszataszító dolog :) ) Amivel találkozhatsz: YouTube partner program és nézettség növelés, Instagram Marketing, Fordítási Munkák, Freelancer munkák (bármi, programozástól kezdve, videó vágás, amit el tudsz képzelni), Ingyenes Domain szerzés, Ingyenes VPS :) Csekkold: valodi-otthoni-penzkereses.blogspot.com/
süti beállítások módosítása